Minerva zátony, víz alatti Jurassic Park

Részletek a hajónaplóból: 2011.12.06 – 2011.12.16 Úton Új-Zéland felé.

Sajnálatos módon tongai tartózkodásunk rövidebbre sikerült, mint terveztük, hiszen ciklonszezon közepén a hajósember nem lógathatja a lábát akárhol és akármeddig... Állandó időjósunk, Nick - aki lengyel, de a Kanári szigeteken él, és sosem találkoztunk még vele személyesen – (én azt gyanítom, hogy ő csak a kapitány képzeletbeli barátja :-) ránk parancsolt egy héttel a tervezett indulási időpont előtt, hogy most azonnal húzzunk vitorlát és indulás mivel nyílt egy „ablak” (azaz egy hétig tuti, hogy semmiféle ciklonocska nem formálódik sehol sem). Gyors bevásárlás után, mely, tekintve az egyetlen közértféleséget, nem nyúlt hosszúra, engedelmeskedünk is a parancsnak, és több adag főzősonka, malacláb-szelet és sajttömb beszerzése után vitorlát húztunk, célba véve Új-Zéland szigetét. Rajtunk kívül még 3 hajó indult nagyjából egy időben, (az egyik „régi ismerősünk” volt, a Slip Away, két amerikai nyugdíjassal a fedélzeten - Rob és Joan, velük még a Társaság szigeteken barátkoztunk össze) úgyhogy konvojként haladtunk célunk felé.

Körülbelül 1200 tengeri mérföld állt előttünk, de hopp, már indulás után két nappal megérkeztünk a víz alatti paradicsomba a semmi közepén! Hölgyeim és uraim, isten hozta önöket a Minerva zátonyon!
Régi hajós feljegyzésekben nyoma sincs, mivel a GPS előtti időkben inkább igyekeztek az ilyesmi helyeket messze elkerülni, semmint hogy a légtérből nézve 8-as alakú zátony kellős közepén lehorgonyozzanak. Minerva tulajdonképpen egy víz alatti vulkán krátere, melyet körbe nőtt a korall (azaz más néven egy atoll). A kráter átmérője 3 mérföld és csak egy bejárata van – megközelítése csakis abszolút nyugodt időben ajánlott! Mire mi megérkeztünk, kis konvojunk két tagja rég lehorgonyzott és már egy szülinapi bulin is túl voltak. Mi viszont egy búvárkodás mellett döntöttünk mielőtt lemegy a nap... és WOOOW, leírhatatlan látvány tárult szemünk elé! Mintha egy akváriumban merültem volna, az összes eddig látott hal és korall-féleség karnyújtásnyira, de mivel évente kb. 5-6 hajó áll meg itt, így megengedhették maguknak azt a luxust, hogy az általam ismert méretük négyszeresére nőjenek...

Víz alatti Jurassic Park, tele tonhallal, Napoleon hallal, fűrészes sügérrel (alias grouper) és mivel ők nem sok búvárt látnak, így kíváncsian közeledtek felénk.. ami egy pörölycápa esetében számunkra kevésbé volt megnyugtató.. De szemfüles módon legalább lencsevégre kaphattuk e nemes teremtményt! Kanadai barátunk, David kevésbé volt boldog, amikor egy tigriscápa zavarta meg a homárvadászatban, amire órákig készült...
Tudtátok, hogy a legegyszerűbb módja a homárfogásnak, ha egy felmosó partvissal próbálkozunk? A homár lábain található tüskék pillanatok alatt belegabalyodnak a vileda szivacsba, és egy rántással már ki is szedtük az állatot a barlangjából! Bár én imádom a homárt, az élve megfőzésre vagy akár fejének letekerésére nem vagyok hajlandó, így boldog voltam, hogy a hívatlan látogató meghiúsította a vadászatot..

Közel négy napot töltöttünk el ezen a csodálatos helyen, napi kétszer búvárkodtunk, néha Joan és Rob is csatlakozott hozzánk. Dagálynál a korallzátonyon sétálgattunk az óceán közepén, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.. Amerre csak a szem ellát a végeláthatatlan óceán vett minket körül. Végül, mint mindig, elérkezett az idő hogy tovább induljon a csapat. A Slip Away indult előbb, úgyhogy tőlük a Minerva zátony közelében fogott tonhalból készült ceviche és grill steak vacsorával (meg jó pár üveg vörösbor elfogyasztásával) búcsúztunk. Óriás meglepetésünkre másnap a mi időjósunk is bejelentkezett, hogy még aznap el kell indulnunk. Sajnos a túlzott vörösbor-fogyasztás következtében kialakuló nem-annyira-enyhe nyomás a fejben hirtelen döntések meghozatalához vezethet, ezért mi úgy döntöttünk, mégis maradunk még egy napot... Az út hátralevő része nem volt túl kellemes, a szélirány össze vissza változott, gyakran esett és az éjszakai ügyeleteken is hideg volt. De ami az utolsó éjjel ránk várt, azt csak Nick sejthette! Opua városhoz közeledve irtózatos viharba kerültünk (ami nem történt volna meg velünk, ha időben elindulunk), annyira esett az eső, hogy az orrunkig sem láttunk, ráadásul az egyik motor leállt, miközben vaksötétben próbáltunk a fjordszerű öbölbejáratban manőverezni más hajókkal körülvéve. De akármilyenek is a körülmények, mindig felkel a nap, és véget ér a vihar! Megérkezésünket az átfázásra ajánlott brandys kávéval, majd a kikötőben, már ragyogó napsütés mellett, pezsgővel ünnepeltük.
Tanulság: mindig hallgass az időjósra! (pláne ha fizetsz neki) - Ha azt mondja, vitorlát fel, akkor vitorlát fel és indulás!

Háttérinfo:

Minervai Köztársaság
A Minervai Köztársaság története kivételesen tényleg felkavarta az állóvizet. Egy Michael Oliver nevű amerikai milliárdos a hetvenes években kitalálta, hogy a Csendes-óceánon egy zátonyt szigetté hízlal, majd az így kialakított mesterséges földdarabon új államot alapít. A gondolatot tett követte, és 1971-ben megkezdődött a Minerva-zátony feltöltése. Miután egy tornyot is sikerült felhúzni a szigeten, 1972 januárjában a köztársaság kiadta függetlenségi nyilatkozatát, és elkezdte nyomni saját valutáját.
Mielőtt azonban a milliárdos elkezdhetett volna hasznot hajtani külön bejáratú adóparadicsomából, a szomszédos Tonga mozgósította katonaságát, partra szállt Minerván, bevonta a köztársasági zászlót, és szétzavarta a lakosságot. Az egyre inkább széthulló sziget azóta is magányosan áll.

 Forrása: http://player.hu/eletmod/a-tiz-legfurabb-mikroallam/#.UuPo3xDnaM8