Karnevál

2010-ben részt vehettem az év egyik legfontosabb eseményén Trinidadon – a karneválon!
A karib szigetvilágon kívül a világ sok más országában ünneplik a karnevált, mint pl. a brazil Rio de Janiero, vagy akár New York, Miami illetve London - de számomra ez volt az első (és persze nem az utolsó)! Nehéz átadni a napokon át tartó forgatag, események, felvonulások, partik élményét, de azért megpróbálom. Mivel akkor még alkalmazottként dolgoztunk egy chartercégnek, így sajnos nem jutottunk el minden rendezvényre, de azt hiszem ez egyébként is szinte lehetetlen lett volna. 

 Az esemény megítéléséről elöljáróban csak ennyit: úgy tartják, ha a szigetlakók épp nem karneváloznak, akkor karneválra készülnek – az egy hétig se tartó őrületre való felkészülés gyakran az egész évet kiteszi, a csodálatos (és hatalmas) kosztümök elkészítése, a steeldrum (sajátos karibi ütőshangszer, eredetileg palacsintasütőket, bádoglemezeket illetve kukafedőket használtak) versenyre való felkészülés (egy-egy zenekar közel 100 tagból áll), a táncok betanulása stb.
A Trinidad és Tobago Karnevál évente kerül megrendezésre, Hamvazószerda előtti vasárnaptól keddig, de semmiféleképpen ne hagyjuk ki a szombat esti steeldrum verseny döntőjét. Fantasztikus élmény látni, ahogy a közel száz vegyes életkorú ember acéldobok ritmusos ütögetésével muzsikát varázsol! Itt belekukkanthatsz.
A karnevál eredete az 1700-as évek végére datálható, mikor a rabszolgák (többnyire afrikai illetve észak-indiai) a franciákat kifigurázva, kosztumökbe öltözve, de saját kultúrális elemekkel tarkítva kezdték ünnepelni a karnevált (a karnevál tulajdonképpen a negyven napos böjt előtti utolsó dorbézolást jelentette). A paradé zenei alapját a calypso illetve újabban a soca zene adja és erre boldog boldogtalan “wining”-ol, ami egy sajátságos táncstilus, a pár egymás mögött ropja, aki elöl táncol, derékban meghajolva és hátsó felét szorosan a másikhoz dörzsölve rázza a tyúklépésben haladó kamionokból áradó iszonytatóan hangos zenére. Magyarországi szórakozóhelyeken való kipróbálását nem ajánlom, viszont garantáltan erősiti a láb és farizmokat!
A karneválozók nagy csapatokat (band) alkotnak, és fizetnek a részvételért illetve a kosztümtervezésért, melyet aztán az év folyamán közösen készítenek el. A csapatokhoz egyaránt csatlakozhat helyi és turista is és minden csapatot egy király és egy királyné vezet, gigantikus méretű kosztümökben. Karnevál vasárnapján (Dianche Gras) kerül sor az egyéni jelmezes felvonulásra, mely a Karnevál Király és Királyné választással végződik és amit a steeldrum csapatok versenye követ. Csak hogy érezzük a jelmezek jelentőségét, a 2011es fődij több mint 300,000US dollar volt!!!
Hétfőn és kedden azonban megindul a verseny az “Év csapata” cimért, már lényegesen kevesebb összegű fődijért de itt inkább a részvétel a fontos. Hétfőn hajnalban indul a J’ouvert (zsuvé-a nap kezdete) avagy másnéven Dirty Mas (koszos maszkabál), amely számomra és a vendégek számára is a legnagyobb élményt jelentette. 
Mivel mindenképp szerettünk volna “csapatban játszani”, igy befizettük a beugró összeget az “Őrült szakács-kacsák” csapatba és megkaptuk jelmezeinket: kötény, szakácssapka, fakanál, síp, levespor, némi csoki és egy bögre. Minden csapatot saját kamionjai kisérik: kettő gigászi méretű hangszórókkal és üvöltő calypso zenével, egy kamion az italokkal, úgynevezett “mozgóbár” (a beugró a fogyasztást is fedezi, ehhez jár a bögre és egész szép italválasztékkal rendelkezik, kipróbáltuk :-) és a sor végén az utolsó kamionon vannak a toi toi wc-k. 


A hajnal 4kor kezdődő party elején már kiderült hogy miért is hívják "koszos" maszkabálnak – minden csapat rendelkezik két három féle szinnel (vízfesték), amelyet buzgó önkéntesek ecsettel kennek a tagokra (ruhára, testrészre, ahova csak tetszik), mielőtt elindul a felvonulás, amolyan “megkülönböztetésféleképpen”, ami az első fél órában jelentőségét veszti, amint két csapat találkozik és elkezdődik a színek harca. A lényeg hogy a lehető legtöbb ember pompázzon a csapatod színeiben, ezzel mintegy bekebelezve őket. 


A felvonulás egy előre lezárt útvonalon halad és kb reggel tízig tart, ki ki igény szerint végigtáncolhatja, gyalogolhatja (ismétlem, tyúklépésben), ihatja vagy csak bámészkodhatja az utat, de ne számitsunk egyetlen porcikára sem, amit nem borít festék a parádé végén. Nincs is jobb érzés annál, ahogy a nap első sugarai kezdik megszárítani a vízfestéket…Bár mindenféle tisztítóeszközzel megpróbáltuk letakarítani magunkat a tengerben, mielőtt a hajóra értünk, még hetekkel később is a festéket sikáltam a testem különböző pontjairól...

Az egész karnevál-életérzés felejthetetlen élmény, erre a pár napra az egész szigetvilág még jobban felélénkül, szinte kézzel fogható a vibrálás. És a party őrültek figyelmébe ajánlom , hogy majdnem minden szigeten eltérő időben karneváloznak, igy nem maradunk le semmiről!
Ha kedvet kaptál a részvételhez, az idei karnevál dátuma: 2012 február 19-20-21., de valószinűleg már lehetetlen szállást, akár repülőjegyet találni. 
De 2013-ban már mi is újra ott leszünk! (Jövőre a karnevál dátuma: 2013. február 11-12.)