A körülményes érkezés fáradalmainak kipihenése után két nappal karácsony előtt útra keltünk Auckland fele.
Nem sokkal indulásunk után egyből rájöttünk miért is áll (az egytestű hajókhoz képest) olyan kevés katamarán – itt a szél ugyanis összevissza fúj és ezért a hullámok is összevissza irányból jönnek. Ezt a szituációt egy egytestű hajó százszor könnyebben kezeli mint egy katamarán, ami gyakorlatilag és igen leegyszerűsítve két egytestű hajó összekötve... A fizikai részletekbe most nem merülnék el (hiszen aki ismer, az tudja hogy ráadásul nem is a fizika volt az erősségem a suliban, de csitt, ezt már homály fedi), a lényeg hogy módosítottuk döntésünk és mégsem egyhuzamban hanem több napra elosztva vitorláztunk le Új-Zéland legnagyobb és leghíresebb városába, Aucklandba.
Viszont így volt szerencsénk több helyen is megállni – pl.Whangamumu öbölben ami régen egy híres
bálnafeldolgozó helyszín volt, mára már csak a romok őrzik az emlékeket, viszont egy kis ösvény vezet a dombtetőre ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik, aztán Whangarurunál, ahol a szentestét is töltöttük (ekkor indítottuk nővéremmel ezt a blogot:), majd Kawau szigeténél ahol egy kirándulás során az országot alapító atyák egyikének köszönhetően megpillantottam életem első vadon élő kenguruját (wallabi). Sir George Gray az 1800-as években óriási vagyont költött arra hogy az általa tulajdonolt szigetecskére mindenféle egzotikus állatot szállítson, mára már csak a wallabik maradtak, illetve néhány kevésbé egzotikus kacsa...
De a látvány, mely Aucklandba érve fogadott teljesen elállította a lélegzetem... Ne felejtsük el, hogy a
legmagasabb épület melyet évek óta láttam az max. 4 méteres volt..És még sosem „vitorláztam be” egy világvárosba, megaverseny-yachtokat kerülgetve... Alig vártam hogy kikössünk a belvárossal szemben található Bayswater Marina-ban és nyakamba vehessem a várost – nem utolsó sorban a boltokat! A kikötő és a belváros között komp jár, melynek egyik kapitányával már rögtön az első úton összebarátkoztunk, így ha ő volt beosztva mindig a kapitányi fülkében élvezhettük a húsz perces utat. A dokkolás még a komppal sem egyszerű, ugyanis az apály-dagály közötti szintkülönbség akár 3-4 méter is lehet....A városba érve megállapítottam hogy meglepő módon (persze csak számomra, aki nem olvasott el semmilyen útikönyvet) a „helyiek” mindenféle nemzetiségből származnak, megtalálható itt a csendes-óceáni szigetvilág apraja nagyja éppúgy mint bármelyik ferdeszemű nemzet és persze a magyar is :-). A város főutcája a Queen Street (shopping!!!) de szerepét lassan átveszi a Viaduct Basin, ahol az öszes csillió dolláros verseny-yacht áll és persze a legjobb éttermek és klubok is itt találhatók. És van IMAX mozi!
Ami kihagyhatatlan – megmászni az 1959-ben épült Auckland Bridge-t és ha már arra járunk akár bungee
jumpinggal alá is vethetjük magunkat a mélybe. Persze csak „kötélidegzetűeknek” ajánlott!. Ezt megtehetjük a 328 méter magas Sky Tower tetejéről is ha úgy tartja kedvünk vagy élvezhetjük a felső szinten található kaszinót ahogy mi is tettük szilveszterkor – vigyázat, ez a hely azon kevés kaszinók közé tartozik ahol nem adják ingyen az alkoholt (szemétség!!!). Hát igen, Új-Zéland egyik hátulütője hogy nem éppen olcsó ország, egy dobozos sör 7 helyi dollárba (azaz 1340 Ft) kerül.
Viszont az új-zélandiak a világ legjobb vitorlásai közé tartoznak, Auckland kikötői tömve vannak mindenféle hajóval és a Nemzeti Tengerészeti Múzeum előtt áll az a 27 méteres vitorlás, mely megnyerte az 1988-as Amerikai Kupát majd a bíróság mégis az amerikai versenyző javára döntött.. Auch! (Deed of Gift challange http://en.wikipedia.org/wiki/1988_America's_Cup). Közel 135000 hajó bír aucklandi regisztrációval és átlag három háztartásból egy rendelkezik valamilyen hajóval... Azért az nem semmi!
Az egyik nagyobb kikötőben újabb magyar párocskával ismerkedtünk meg, akik egy Amel típusú hajóval (és kisebb nagyobb megállókkal) vitorláznak a föld körül– Géza Áron könyvében is említésre kerül, sőt hosszú évek óta írja élményekben gazdag blogját (http://www.rotorman.hu). Áron már előttünk érkezett és közben Józsi és Nelli is leért a Westhaven kikötőbe szóval érdekes módon ezt a Szilvesztert magyarokkal töltöttük Új-Zélandon – még hogy a magyar nem vitorlás nemzet!
Ha a Vitorlák Városába sodor minket az élet (vagy a szél) mindenképp érdemes kisebb nagyobb kirándulásokat tenni –ilyen túra például a villamossal is megközelíthető Western Spring negyedben található állatkert vagy épp egy vulkánocska... Auckland környékén 49 vulkán található, melyek működését utoljára 600 éve jegyezték fel, de ez korántsem jelenti hogy kihunytak volna.. Mi új barátunknak Danny-nek köszönhetően a Mount Edent látogattuk meg. Danny egy középkorú ex-aranyásó, akit a kikötőben ismertünk meg – az a munkája hogy három irtózatosan nagy de kiöregedett fém halászhajóra vigyáz amíg azokat sohanapján el nem adják. Magányos élet mondogatta, igy aztán sokszor szórakoztattuk egymást (pár sör kíséretében) mindenféle sztorikkal – hát csak annyit mondok hogy az aranyásók élete sem volt könnyű! Mivel volt kocsija, igy ide oda mászkáltunk Auckland körül is – pl. Devonportba is kiruccantunk hogy megkóstoljam a legjobb Fish and Chups-t amit valaha ettem. A szilveszter éjszakát is az egyik hajóján kezdtük, ahova még átjött néhány hajós a kikötőből, a buli remekül indult! Danny nagyon a szívemhez nőtt, és mikor eljött a búcsúzás ideje néhány könnycsepp neki is legördült az arcán. Danny, öreg harcos, remélem még húzza a ketyegőd és egyszer talán a jövőben még újra találkozunk!
És ha Új-Zéland akkor egy dologról még mindenképp említést kell tenni – bár bevallom őszintén hogy halovány
gőzöm sincs a szabályokról és nem is nagyon vonz a sportág, de a helyiek hozzáállása eszméletlen – igen, hölgyeim és uraim, a rögbi és azon belül is Új-Zéland csapata az All Blacks, melynek tagjait félistenként kezelik (mondjuk a külső alapján simán el is hiszem hogy azok...). Új-Zéland a 2011-es rögbi világbajnokság sok meccsének otthon adott és ráadásul meg is nyerték (mi éppen Tongán voltunk és sok tongai származású játékos is játszik az All Blacks-ben) – a döntőt az Eden Parkban játszották. Mire átértünk, a bajnokság már véget ért, de a rögbiszellem még nem (valószínű sosem fog). Hihetetlen volt látni és érezni ahogy egy egész nemzet ennyire lelkesedik egy sportért és csapatukért (méltán). A csapat minden meccs előtt előadja a hakát, a maorik háborús harcát, mely eléggé rémisztő látvány és egyesek szerint nagymértékben hozzájárul a csapat győzelméhez.
Meglátjuk, hogy alakítanak jövőre, a 2015-ös VB-n!
Ps.És persze minden sokkal vidámabb ha a legjobb barát is jelen van – Clyde, óriási kaland volt!! De az igazi közös túra részleteiről bővebben a következő bejegyzésben olvashattok. <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése