Karácsony szigetek

Cook kapitány nyomában-első rész

Részletek a hajónaplóból, 2011. június-július (Boat over board)

Négy hónap „hawaii-ozás” után újra vitorlát bontottunk és célba vettük következő állomásunkat, Francia Polinéziát, azon belül is a Társaság szigeteket (Cook kapitány után szabadon).  Persze ez így egyhuzamban kicsit hosszú és fárasztó lett volna – nem is beszélve arról, hogy teljesen ellentmond mottónknak, azaz WE ARE NOT HERE TO SUFFER („nem azért vagyunk itt hogy szenvedjünk”).
Így aztán két megállót is beiktattunk. Az első célpont Kiribati (ejtsd Kiribas) Köztársaság volt, azon belül is Kiritimati, szigete melyet 6 napi vitorlázás után értünk el. Persze ez az út sem volt eseményektől mentes... A második napon kiszakadt az életmentő csónakunk, mely a kokpit padlója alatt (Hogy mi az a kokpit? Itt megnézheted!) található egy olyan rekeszben, melyhez alulról és felülről is egy ajtó vezet. Na az alulsó ajtót (amelyre a csónakot tartalmazó doboz van ráhelyezve és lazán odafogva, hogy baj esetén gyorsan le lehessen oldani) tartó szögek felmondták a szolgálatot, így hajnali fél 8-kor (nem sokkal az aznapi „szolgálatom” megkezdése előtt) éktelen káromkodásra ébredvén kirohantam, és a látvány, ami fogadott, hát minden volt csak nem üdítő :-O A kapitány két kézzel próbálta tartani a csónak ládáját (ami testvérek között is van vagy 60kg...) Nem vitorlások számára: a mi életmentő csónakunk egy tíz személyes, felfújható csónak mindenféle, túléléshez szükséges felszerelésekkel és vízzel plusz élelemmel, mini horgászfelszereléssel stb. Egyes változatokban még egy Biblia is található. Vész esetén a dobozból kilógó kötelet meghúzva a csónak magától felfújódik.
Szóval a láda akkor még az alsó ajtón lógott, de mivel a hajó teljes vitorlázattal száguldott, hát nem sokáig maradt, mert a víz lesodorta. Ugrottam segíteni, de ketten is kevesek voltunk megtartani, és a doboz is a vízben végezte. Lerövidítve a történetet, kicsit gyakoroltuk a mentés folyamatát és remek csapatmunkával megmentettük a mentőcsónakot!
Az út hátralevő részében az alsó ajtó hiányában a tároló felső ajtaja kevés volt, hogy ellenálljon a felcsapó hullámok erejének így a kokpitet rendszeresen elöntötte a víz, hiába tettük rá a ládát és még két mélyhűtőt is – összesen kb. 100 kg súlyban.

Typical home- sweet home

Így érthetően alig vártuk a megérkezést Kiritimatira, mely a Köztársaságot alkotó 33 szigetecskének egyike - izgalomra semmi ok, én a mai napig keverem az elnevezéseket. Az egyszerűség kedvéért használjuk becenevét, azaz Karácsony-sziget, mert Cook kapitány 1777-ben pont szenteste szállt itt partra.  Az 1979-ig brit gyarmatnak számító terület függetlensége kivívása után eléggé magára maradt – termőföld ugyanis nem nagyon létezik ezeken az atollokon (lesüllyedt vulkáni kúpok tetején kialakult korallképződmények), a szigeteken a kókuszdión kívül nem sok minden terem. Az élelmiszer ellátást a heti egyszeri Hawaii-Francia Polinézia repülőjárat és az évi 2 teherhajó “biztosítja” ezért minden aranyárban van, így eléggé limitálnom kellett a friss árukészletünk feltöltését.  A köztársaság legmagasabb pontja 2 m, tehát a globális felmelegedés következtében a szigetek lassan eltűnnek majd. A mostani államfő állítólag már megkezdte a tárgyalásokat Fidzsi- szigetekkel az esetleges evakuációval kapcsolatban.
Újabb érdekesség, hogy 1995-től a Köztársaságot hivatalosan nem választja szét a dátumelválasztó vonal, így ott egy nappal előrébb vannak, melynek következtében itt köszönt be először az új esztendő. Ez a hír kisebb tömeghisztériát okozott 1999-2000 újévkor, és ideig-óráig a turizmus is fellendült.

THE POLICE STATION

Ez az érdekesség minket annyiban érintett, hogy az általunk hitt szombat helyett ott már vasárnap volt, erre egy fogatlan, mezítlábas és elég terebélyes hölgy hívta fel figyelmünket, akiről másnap – hétfő lévén- kiderült, hogy ő bizony a helyi bevándorlási hivatal és vámiroda egy személyben, talpig egyenruhában, de persze cipő nélkül.  A következő kihívás az internet volt, mivel pár nap múlva vendégeket vártunk (a heti egyszeri repülőjárattal…) így szerettük volna ellenőrizni, hogy minden rendben van e, hááááááát….
Bár az ország hivatalos nyelve az angol, a beltenyészetre és a második világháború alatti amerikai, majd 1956-tól angol termonukleáris kísérletekre való tekintettel (lásd Wikipedia) az emberek egy kicsit “furcsák”- először azt hittük, nyelvi problémákkal állunk szemben, de nem…  Viszont roppant kedvesek és segítőkészek, ha egyszer megértik, hogy mit is szeretnél :-)

Waiting for connection

Az egyetlen betonút mentén sikerült megtalálnunk az internetes helyet, mely igazából pár PC és egy ventilátor volt egy konténerben. Mindenki, aki a helységben tartózkodott, a hátunk mögé gyűlt, hogy úgy olvashassák az email-jeinket, hiszen itt nem sok jelentősége van a levéltitok fogalmának. Egy oldal betöltése minimum tíz percig tartott, de ez nem zavarta őket. De mivel mi régóta ismerjük és alkalmazzuk az “alapszabályt” miszerint minden új országban mi vagyunk az idegenek, akiknek idomulnia kell a helyi kultúrához, így inkább a vicces oldalát néztük a dolgoknak.
Már csak egy dolog volt hátra indulás előtt, valami alkalmi megoldást találni a hiányzó alsó ajtóra…Sajnos itt a házak funérlemezből épülnek (bádogtetővel), más lehetőségünk nem nagyon volt mint gurtnikkal odafogatni egy darab funérlemezt a hajó aljához, ideiglenesen, a la Mekgájver…(De ki a f. az a MacGyver? Olvasd el itt! ) Működött, így búcsút intve újdonsült barátainknak, folytattuk utunkat a Cook szigetek felé.

FOLYT KÖV!