Malo e lelei! Azaz légy üdvözölve
királyságunkban!
Viszontagságos útunk után felüdülés
volt megérkezni e Földi Paradicsomba, pontosabban a Vavau csoport
egyik szigetére (a közel 60 közül...), ahol Vavau fővárosa,
Neifa is található. Maga a Vavau szigetcsoport közel 34 szigetet
foglal magában melyből 21 lakatlan. Már a vitorlás-tanácsadóból
kiolvasva felkészülten vártuk a különbözö hivatalnokokat
(vám, bevándorlási hivatal meg karantén, hogy csak a főbbeket
emlitsem), ugyanis íratlan szabály hogy a fedélzeten kávéval,
üditővel, rágcsálnivalóval kell mindenkit megkínálni, és ne
lepődjünk meg ha a hivatalos vizit minden ok nélkül hosszabbra
nyúlik a vártnál... Hát nálunk „csak” potom 4 órácskát
üldögéltek, de fel se tűnt az idő múlása hiszen remek emberek a helyiek egytől-egyig! Sok hasznos információval láttak
el minket és még egy tartálykocsiból üzemanyagot is intéztek.
Nem véltetlenül nevezte el annak idején Cook kapitány Tongát
„Barátságos sziget”-nek!
Sajnos tongai tartózkodásunk igen
rövidre sikerült (emlékeztek, nyakunkon volt a ciklonszezon!) így szűk
két hétnél tovább nem tudtunk maradni, bár a helyiek is
marasztaltak nagyon...
Ennyi idő alatt épphogy a fő helyi
látványosságokat tudtuk csak megnézni, mint például a helyi
piac, ahova szombat délelőtt, a legnagyobb pörgésben csöppentünk
oda. Itt minden megtalálható, ami szem-zájnak ingere, lásd a
tipikus helyi receptek alapösszetevőjét, a banán vagy
taro-levelet, de a falu összes kézművese is felsorakozik, hogy
eladásra kínálja szebbnél szebb portékáját: mint a kézzel
faragott törzsi maszkok, gyümölcskosarak, csontfaragványok.
Persze a kísértés ellenállhatatlannak bizonyult, és muszáj
voltam beszerezni egy gyönyörűen fonott kosarat és egy csontból
faragott cápa-nyakéket, mely azóta is ékszereim különösen
megbecsült darabja.
A helyiek a vasárnapot nagyon
szigorúan veszik – senki nem csinálhat semmit
vasárnap (még a
turisták sem!) – persze a templomlátogatáson kívül... Tilos
dolgozni, sportolni, nincsenek repülőjáratok stb. Mi azért az idő
rövidségére fogva elmentünk búvárkodni... A viz kristálytiszta
és közel 100 különböző fajnak ad otthont, többek között
hosszúszárnyú bálnának is! Nagy bánatomra a bálna-szezon már véget ért, mire
odaértünk, de a fantasztikus búvárkodás (nagyjából) kárpótolt
érte. Bátran mondhatom, hogy Tonga az egyik legszebb hely, ahol
eddig életemben búvárkodtam! Nagy kedvencem volt az ezernyi
barlang, azok közül is a két leghíresebb – a Mariners Cave és a
Swallows Cave, ahol rengeteg fotót készitettünk víz alatt és víz
felett (az egyik vízalatti fotóval még egy értékes ajándékot is
nyertem egy nemzetközi fotópályázaton)
Ami viszont abszolúte kihagyhatatlan,
az egy Tongai Fesztiválon való részvétel – a lehető
legélvezetesebb mód, hogy a helyi ételekkel és szokásokkal
ismerkedjünk! Választásunk az ‘Ene’io Botanikus Kert
ajánlatára esett, és mint később kiderült, nem tévedtünk -
Lucy és Haniteli Fa’anunu az egyetlen igazi törzsgyökeres tongai pár,
aki ilyen fesztiválokat tart (ellentétben a többi “bevándorlóval”)
és hát a helyszin varázslatos (www.vavaueneiobeach.com)! Az egész
estés ünnepségen helyi gyerekek szórakoztattak mindenféle tongai
tánccal és közben az “all-you-can-eat” büféből tömhettük
degeszre magunkat.
Az egész termen végighúzódó terülj-terülj
asztalkám fő fogásai voltak például a háromszinű tésztasaláta,
rozmaringos édesburgonya, kókuszos sült banán, fűszeres
csirke-curry (kale moa), tongai kagyló, tengeri uborka (persze
muszáj megkóstolni….és egész finom!), kismalac nyárson (puaka
tunu), csokitorta és friss gyümölcsök kifulladásig. Igazán
remek este volt, és a házigazdák a Botanikus kert főépületén is
végigvezettek, ahol a sok sok kép között felfedeztem
házigazdánkat, Hanitelit, amint épp II. János Pál papa mellett
vigyorog. Kérdő tekintetemre büszkén mesélte, hogy ő bizony
négyszer is találkozott Őszentségével..
De igaziból a legnagyobb meglepetés
egy helyi kis falatozóban ért (Poolside Café), ahol az étlapon
ott állt (írd és mondd) fehéren-feketén hogy “Somloi” –
mert ugye a “Gulash” ennyi év után már nem okoz fennakadást,
sőt gyakran bonyolódom vitába, hogy nem, az igazi gulyásban nincs
gombóc (vagy egyéb furcsaság), na de SOMLÓI?
Sokadszori próbálkozás után sikerült nyitva találnunk a helyet,
és kiderült, hogy a tulajdonosa Nóra, aki igen bizony hazánkfia
(azaz lánya)!
Éééés igen, a Somloi az eredeti igazi és egyetlen hazai
somlói galuskánk, amiből gyorsan meg is ettünk vagy kettőt
fejenként…Ezt a sorsszerű találkozást meg is ünnepeltük némi
kontyalávalóval és Nóra volt olyan kedves, hogy pár helyi
nevezetesség receptjét is megosztotta velem (persze ki gondolta
volna akkor hogy bő másfél év elteltével kerül sor rá, hogy
Veletek is megosszam őket?)És mivel jó társaságban gyorsan telik
az idő, így az indulás időpontja is a vártnál előbb érkezett,
még ültem volna a Café Tropicana-ban a helyi hajósok pletykáit
hallgatva, vagy épp az Aquarium Cafeban a szokásos bloody mary-met
szopogatva elmélkedtem volna az élet értelmén (ami ugye, 42….) de ha
feltámad a szél, menni kell…
‘Alu a Tonga, mindenképp
visszajövünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése