Körutazás a Hobbitok Földjén 1.

Avagy a gyűrű nyomában első rész

Vitorlázni azért is jó, mert olyan helyekre juthatunk el a különböző országokban, ahova a szárazföldön nem vezet út. De mi minden országban igyekszünk a szárazföldön is bolyongani egy kicsit, és Új:Zéland erre tökéletes helyszinnek bizonyult. Épphogy magunkhoz tértünk a fergeteges szilveszteri partiból és már pattantunk is a repülőre – úticél a déli szigeten található Queenstown volt, ahol rögtön a reptéren átvettük a bérelt autót és elkezdtük a circa 3000km-es felfedező utunk. Az első nap még nem jutottunk túl messzire, ugyanis Queenstownban is érdemes elidőzni egy picit.
Kihagyhatatlan a Déli félteke legmeredekebb felvonója néven ismert Skyline Gondola (www.skyline.co.nz/queenstown), mely a Bobs Peak csúcsra “repített” minket – mondanom se kell a kilátás semmihez sem fogható! Gyakran kérdezik tőlem hogy photoshop e a fénykép… Hölgyeim és Uraim, ez nem photoshop, ez a valóság! A bátrabbak kipróbálhatják a bungee jumpingot, mi megmaradtunk a gokartozásnál (de két kört is mentünk)…
Aztán mivel még korán volt, elindultunk tovább – a következő állomás a csendes kis egykori aranyásó falu,
az Arrow folyó partján található Arrowtown volt. Az 1860-as években a folyó dúskált az aranyban, de mi hiába kapirgáltunk…Nem minden arany ami fénylik! Viszont a fagyi isteni!
És mivel még mindig korán volt így tovább hajtottunk Milford Sound fele…
Szerencsére időben érkeztünk és pont fel tudtunk szállni a kompra, mely 3 óra alatt visz körbe a fjordokkal körülvett öbölben. A látvány ismételten lélegzelelállitó, megspékelve egy két fókacsapattal és vízeséssel. Egy jótanács – ha ott akarjuk tölteni az éjszakát foglaljunk előre szállást! Gondolom kitalálható hogy mi nem így tettünk és így több mint három órát bolyongtunk a sötétben a hajtűkanyarokkal ékesített hegyi utakon, mire találtunk egy szállást – az erdő kellős közepén…A gondnok felért egy egyszemélyes horrorfilmmel így jól bezárkóztunk, de mivel gond nélkül átvészeltük az éjszakát, reggel hagytuk magunkat elvezetni a közeli vízeséshez, mielőtt tovább indultunk a gleccserekhez.
A gleccserekhez igyekezve még megálltunk a Mirror-tavaknál, melyek egy pallóval kirakott út mellett találhatók és nevüket az Earl hegység visszatükrözéséről kapták.További jótanács – sehova nem érdemes dél körül érkezni, ugyanis a tömött turistabuszok is akkortájt érnek oda, rengeteg az ember és lehetetlen úgy fotózni, hogy valaki ne lógjon bele.
Erre felkészülve mi délután vettük célba a Fox gleccsert mely 13 km hosszú és másnap reggel a Ferenc József gleccsert mely 12 km hosszú, mindkettő a világ legkönnyebben megközelíthető gleccserei közé tartozik (kb. negyven méternyire volt tőlünk), de ahhoz hogy igazán bejárjuk őket szervezett útra kell jelentkezni. Majd legközelebb, még annyi a látnivaló! A nap tanulsága volt hogy már kiöregedtünk a hátizsákos hostelekből…
Nelson felé útközben megálltunk egy fóka-kolóniánál és a Punakaiki palacsintatorta-szerű szikláinál egy egy fotó erejéig, majd sietve tovább indultunk hogy még ne érjünk túl későn a hetvenvalahány-éves Panni nénihez. Következő állomásunk ugyanis Nelson városa volt és egy különleges alkalom – Panni néni meglátogatása! Panni néni, aki sok sok évvel ezelőtt hagyta el Magyarországot, a kapitányunk rokona és még sosem találkoztak, ezt a “randevút” a nagynénje hozta össze, de mindhármunkat átjárta az izgalom – vajon milyen lesz a találkozás?
A Tazmán tenger partján található Nelsonba érve kiderült, hogy épp randija van (!) és moziba megy szóval csak későn ér haza, így volt időnk kicsit csavarogni a romantikus városban, mely csodás tengerpartjával a napimádók százait vonzza.  Az estét néhány üveg vörösbor kíséretében és Panni néni fantasztikus régi sztorijait hallgatva (aki annak idején újságíró volt) töltöttük, igazán élvezetes és megtisztelő élmény volt! Ez volt utolsó állomásunk a Déli szigeten…másnap délben Pictonban már várt a komp hogy az Északi szigeten folytathassuk tovább felfedező körutunk… De az már egy következő hajónapló-részlet lesz!

1 megjegyzés:

Panni neni írta...

En sem fogom elfelejteni Tama es Sara latogatasat. Ez a ket fiatal tengeresz tele eletorommel es energiaval megtoltott szivemet remennyel: ha ok reprezentaljak az uj generaciot, akkor a vilag ugyei nincsenek olyan veszelyben mint gondoltam.
A vitorlazas a szelet hasznalja az utazashoz es tisztabb labnyomot hagy barhova eljut mint a repulogep vagy a pofekelo automobil.
Remelem a kedvezo szelek ujra Uj Zelandba fujjak oket es tobb idot fognak tolteni itt, napsuteses Nelsonban.