szombat

Csípős paradicsomos rák (egytálétel)

 
Csipős rákos burgonyás curry
A curry ez esetben nem a fűszert, hanem magát az ételt jelenti.
Hozzávalók (4 személyre):
- 800 g burgonya, meghámozva és nagyobb kockákra vágva
- 1 evőkanál olaj
- 1 nagyobb fej vöröshagyma, apróra vágva
- 1 gerezd fokhagyma, apróra vágva
- 6 cm gyömbérgyökér, apróra vágva (kb. 2 kiskanálnyi őrölt gyömbérnek felel meg, tetszés szerint változtatható)
-1/2 kiskanál fahéj
- ¼ kiskanál őrölt szerecsendió
- 1 kiskanál csipős szósz (vagy csípős paprika)
- 1 zöldpaprika, kimagozva, csikokra vágva
- 2 db paradicsom, kockára vágva
- ½ konzerv (210g) paradicsomszósz (hazai viszonyok között a paradicsomkonzervet paradicsomlével kell hígítani, a szósz állag eléréséig)
- 300g megpucolt királyrák (sokkal jobb izű, ha nem előre megpucoltat veszünk, hanem magunk pucoljuk főzés előtt)
- só, bors
Tedd fel a burgonyát hideg sós vizben főzni, forrás után még kb 10 percig főzd, amig majdnem puha. 
Alacsony lángon melegitsd meg az olajat és piritsd meg a hagymát, fokhagymát, gyömbért amig megpuhul, majd adj hozzá egy evőkanál vizet, a fahéjat és szerecsendiót és kevergetés mellett főzd még néhány percig. Ezután add hozzá a zöldpaprikát, paradicsomot, paradicsomszószt és a csipős szószt majd főzd még kb. 5 percig. 

Add hozzá a burgonyát, egy kevés vizet (kb 1 dl) és főzd tovább kb 10 percig amig a burgonya teljesen megpuhul és a szósz kicsit besűrűsödik. Ezután add hozzá a királyrákot és főzd meg őket a szószban (kb. 5 perc, de kóstolással a legcélszerűbb megállapitani). Izlés szerint sózd és rizzsel vagy salátával tálald.

Tipp: Ne feledkezz meg a folyamatos kavargatásról, a paradicsomszósz nagyon tud fröcskölni!!! Esetleg vegyél fel piros pólót és szerezz be pár doboz piros falfestéket jó előre, ha nem bízol magadban..




Nem is volt olyan nehéz rákot venni, mint amennyire gondoltunk. Ahogy az eddigi recepteknél is, a hipermarketekben mindent megtaláltunk hozzá. Igaz, a rák itthon nem olcsó, de hát elég régen volt, amikor három tengerpartunk is volt...A folyami rákokat pedig az ipari szennyezés sajnos elintézte. Ne ijedjünk meg, a mirelit rák sajnos felengedés közben nagyon büdös, de ez a szag főzés közben eltűnik, és az íze is nagyon finom!!!


Szóval rák még csak akad így télvíz idején, de az import paprika-paradicsomnak se íze, se bűze. Mire való a magyaros lecsó ha nem erre? Egy adag lecsóalap még a kamrában is akad a nyári befőzésből. Paradicsomszószt sem kellett vennünk, bár mind a kettő beszerezhető kitűnő konzerviparunknak köszönhetően. 
Ami viszont nálunk bevált, hogy csípős szószt nem tettünk az ételbe, csak aki szereti nálunk a csípőset, az tett bele fogyasztás előtt jó adag csípős ketchupot. Ez az étel nem olcsó (1 kg rák kb. 4000 Ft), de könnyen, gyorsan elkészíthető, és mindenkinek ízlett - kinek csípős, kinek a csípmentes változat.

1 megjegyzés:

Magda írta...

A rákhoz nincs megjegyzésem, de a történelmi tévhitekről!

"Magyarország partjait nem mosta három tenger...

... mint ahogy azt Nagy Lajos uralkodásának koráról mesélik. Nagy Lajos
valóban megörökölte Lengyelország koronáját, és a balkáni uralkodók is
elismerték fennhatóságát, csakhogy ettől az illető államok nem váltak
Magyarország részévé. (Arról nem is beszélve, hogy Lengyelországnak
akkoriban nem volt tengere, illetve a laza balkáni fennhatóság sem ért
el a Fekete-tengerig.) Ilyen alapon Zsigmond király korában, akit
német-római császárrá koronáztak 1433-ban, az Északi-, a Balti- és a
Ligur-tenger is Magyarország partjait mosta (volna). (Hahner Péter könyve)"